Emberi tükrök

Több helyen is olvashattunk már arról a feltevésről, hogy az emberek egymás tükrei, de vajon végiggondoltuk-e ezt valaha is - úgy igazán? Nem biztos. Persze jól hangzik és itt sokan meg is állnak vagy csak a felszínen kaparásznak és beérik annyival, hogy az ember azt nem szereti magában, ami a másikban zavarja, amit a másik az ő számára visszatükröz. Ám én az javaslom, hogy a gerenda és a szálka esetén túl is nézzük meg ezt a gondolatsort egy kicsit mélyebben. Ha tetszik, játszunk el ezzel a tükör-hasonlattal még egy kicsit. Mit is csinál tulajdonképpen egy tükör – még ha jelen esetben élő is? A tükör válogatás nélkül visszatükröz mindent, jót és rosszat is. Tehát nem csak a gerendát láthatjuk meg a másikban, mint tükörben, hanem a jó dolgokat is. Tehát a szépséget, a jóságot, a jó vagy kevésbé jó hozzáállásunkat is megláthatjuk a másikban, pontosan azt, ami bennünk is jelen van. Ha valamit szépnek látunk, azt magunkban is fel kell tudjuk ismerni, mert az bennünk is ott van. Ha valami szép, akkor az harmonikus, és nekünk azért lehet szép, mert Velünk együtt rezeg, Velünk harmonikus. Ez elég egyéni is lehet, ezért van annyi zenei vagy irodalmi műfaj és annyi mű, mert mindenkinek más adekvát, más hasznos, más szép. Mindenki más frekvencián rezeg együtt és azt találja vonzónak, ami vele kapcsolatba hozható akár negatív, akár pozitív értelemben. Amit az ember önmagában képes szeretni, azt tükrözi számára a világ, és amit nem kedvel, nos, azt éppúgy tükrözi számára a világ, illetve azok, akik a világot jelentik a számára: az őt éppen akkor és ott körülvevő emberek. Ha valakiből hiányzik valami, ami a másikban megvan, azt irigyelheti, de csak akkor, ha egy vágy társul hozzá, amely az adott ember életének egy kielégítetlen területét jelzi (ld. lyuk a szíven). Ez egy negatív tükör, hiányt jelez, esélyt a változtatásra. Nem kell tőle félni, nem kell magunkat elítélni emiatt, és a bűntudat valamint az önostorozás sem segít. Ám van valami, ami segít, az pedig, a tudatosság, hogy megvizsgáljuk mi és miért váltotta belőlünk ki az adott negatív érzelmet. A negatív gondolatok olyanok, akár a betegségek. Jeleznek valamit. Apró kis lámpácskák, amelyeknek az a funkciója, hogy elnavigáljanak minket egy teljesebb élet felé, akár a közlekedésben a lámpák és az útjelzők. S ha innen nézzük a dolgokat, a bűnök nem csak azért bűnök és kerülendők, mert önmagukban oly borzasztóak, hanem mert eltávolítanak attól az ideális állapottól, amely a teljes megelégedettséget jelentené számunkra. Vallásos körökben ezt úgy mondják, hogy a bűn eltávolít Istentől, s ez az adott fogalomkört használva, igaz is. Eltávolít tőle és a potenciálisan megélhető földi mennyországtól, de emellett el is vezet oda minket, mert a bűn figyelmeztet, hogy rossz irányba tartunk, egy korlát, ami nem enged olyan irányba fordulni, ahová nem akarunk menni – bár magunk se vagyunk ezzel mindig tisztában. A bűnök és betegségek tehát esélyek! Jelzőfények és úgy kell használnunk őket, mint a hajósok a világítótornyot – viszonyítási pontként a parthoz! A partot persze sokféleképp nevezhetjük. Lehet Isten, Boldogság, Nirvána, Megvilágosodás, kinek hogy tetszik, ki milyen utat és nyelv(ezet)et választott.

De térjünk kicsit vissza a tükrökhöz. Szó esett arról, hogy a tükrök mindent mutatnak, de persze a tükrök emberek, teljesen nem lehetnek függetlenek attól, amit a tükörben látnak illetve amit visszatükröznek pontosan egyéni sorsukból, személyiségükből következően. Éppen ezért előfordulhat az is, hogy a tükrök torzítanak, épp úgy, ahogyan a kísértetkastélyokban látható tükrök is torzítanak. Ebből következően egyes problémák illetve jellemzők nagyobbként illetve kisebbként is visszatükröződhetnek az adott személyre. A tükröknek tehát – mivel emberek – személyiségük van, s tükröző tulajdonságaikat részben a másik tükörtől nyerik - különleges mixet alkotva az előző tükrök személyiségjegyeiből tanultakból és az adott tükör személyiségéből kinyert információkból. Egy adott tükör tükrözésének módja sok mindentől függhet, néha egyfajta sajátos szűrő, amin át Téged tükröz vissza. A tükör felületén mindig azt láthatjuk, ami a körülményeknek és az őt körülvevő személyeknek (tükrök) adekvát módon jó, miközben az adott tükör a saját tükör-élményét is megkapja a másik tükörtől. Hiszen mikor egy ember egy emberrel beszélget, akkor egy tükör „beszélget” egy másik tükörrel. Ilyenkor persze különös jelenségekre figyelhetünk fel. Ha a fizikai (anyagi) világba helyezzük ezt a szituációt, akkor a következőt tapasztalhatjuk. Ha egy valódi tükröt (magát a tárgyat) egy másik tükörrel szembefordítunk egy oldalirányú szögben, akkor a teljes - minket körülvevő térről – szélesebb képet kapunk, adott esetben a látószögünk kívül eső területeit vagy a hátunk mögött lévő területeket is megláthatjuk vele – természetesen ez a szemlélő térbeli pozíciójától is függ. Ha ezt a tapasztalást analógiás módon átvisszük az emberi pszichére, elmondhatjuk, hogy saját magunkra és a körülöttünk lévő valóságra is új, addig nem tapasztalt módon kaphatunk rálátást egy másik tükör/személy által, ami a megértés tekintetében óriási kincs, még akkor is, ha adott esetben esetleg nem tetszik az a tudás illetve látvány, amit ily módon elnyerünk. De menjünk egy kicsit tovább. Mi van akkor, ha egy tükröt teljesen szembefordítunk egy másik tükörrel? Ez esetben, legalábbis az anyagi világban - az optika néha különösnek ható törvényei alapján - a következő érdekes látványt kapjuk. A szembenálló tükör egy megfelelő szögben önmagát és az alap tükörképet tükrözi vissza egyre kisebb és kisebb méretben, szinte a végtelenségig. Az alapkép ugyanaz, mintha szimplán belenéznél a tükörbe, de ha egy másik tükröt tartasz magad mellett, ami pont szemben áll azzal a tükörrel, amibe épp belenézel, akkor a tükörképed tükre ugyanazt az alapképet mutatja, de mindig arányosan kisebben – és egy kis agyi optikai csalás miatt úgy is tűnhet, hogy egyre „mélyebben”. De vajon mit jelenthet ez lelki értelemben?  Talán azt, hogy egy tökéletesen nyitott helyzetben, mikor két ember tökéletesen szemben és nyitottan áll egymáshoz, akkor lehetőségük van arra, hogy meglássák egymást teljes valójukban, sőt lehetőségük van arra is, hogy bizonyos helyzetekben ezt a felismerést illetve megismerést egyre mélyebb és mélyebb szinteken élhessék meg, ami nem azt jelenti, hogy teljesebb képet kaphatnak, hanem azt, hogy „mélyebb” képet kaphatnak a másikról. Ugyanazokat a felismeréseket tehát kicsiben és nagyban, hétköznapi és nem hétköznapi szituációkban újra és újra megkaphatják és így elmondhatják a másikról, hogy „kívül-belül” ismerik a lelkét és ez bizony igen nagy kiváltság és nagy adomány, mert segít eltávolodni a magány érzésétől és visszatérni egyfajta mennyei egységélménybe (ld. Unio Mystica)! Ez az élmény megtapasztalható sok szinten és módon, nevezhetjük igaz barátságnak, szerelemnek, rokonlélek kapcsolatnak vagy mély szimpátiának. Rakhatunk rájuk sokféle címkét, de a lényeg mindig ugyanaz marad, teljes, egymásra összpontosító - szembenálló, de nem harcias, hanem őszinte – figyelem.

Néha persze az is megesik, hogy a tükörkép többet mond Rólad, mint azt hitted, de az is előfordulhat, hogy a tükörképet mutató tükörről és annak sajátos szűrőrendszeréről többet mond a tükrözött kép, mint Rólad, aki belenéztél a tükörbe. Ez a már említett torzítások esetében különösen igaz lehet. Ha – adott esetben – úgy érzed, hogy a téged tükröző személy nem szeret, az nem csak azt jelenti, hogy benned van iránta vagy más iránt szeretetlenség, hanem azt is jelentheti, hogy ő (a tükröd) látott, tapasztalt, élt meg szeretetlenséget korábban úgy, hogy ezeknek nem csak tükre volt, de meg is őrizte azt a lenyomatot, amelyet visszatükrözött. És itt el is kaptunk egy másik fontos sajátosságot, amely az ember-tükröket a hagyományos tükröktől megkülönbözteti. Ez pedig a tükrözött képek esetleges megőrzése. Azért írom így, hogy esetleges, mert nem minden tükörkép-lenyomatot őriznek meg a tükrök illetve nem mindegyiket ugyanolyan intenzitással tárolják el magukban. Ezek attól függnek, hogy az adott tükör milyen addigi lenyomatokat őrzött és milyen lett az azokból addig kialakult „személyisége”. Ha ezeket tudjuk, tükreink „reakcióinak” illetve a tükrözött képeknek innentől fogva nem fogunk a kellőnél nagyobb jelentőséget tulajdonítani. Vagyis tudni fogjuk, hogy ez a tükröződéses oda-vissza folyamat nem tökéletesen fekete-fehér, egyik tükör sem „tiszta lap”, és így a kapott tükörképet a helyén fogjuk tudni kezelni. Kellő önreflexióval tehát ki fogjuk tudni nyerni a ránk vonatkozó információt miközben arra is képesek leszünk, hogy megszűrjük a magunk számára azokat a képi elemeket, amelyek inkább szólnak a tükrünkről és a tükrünk történetéről/múltjáról (ld. torzítások), mint rólunk. Így tehát elérhetjük, hogy tükörképünk egyfajta hozzávetőleges képként éljen és fejlődjön bennünk tovább, afféle viszonyítási pontként. Mindent összevetve tehát elmondhatjuk, hogy tökéletesen nem azonosíthatjuk magunkat a tükörképünkkel - mint ahogy a valóságban sem, hiszen tudjuk, hogy tükörképünkön a bal oldalunk a jobb és a jobb oldalunk a bal. Ha nem így tennénk, akkor olyasmit hinnénk, ami nem igaz a maga teljességében!

Ritkán, de persze előfordulhatnak olyan „torzulások” is a tükörképünkben, amelyek valamiért nagyon szimpatikusak nekünk, mert szebbnek, jobbnak mutat minket, de ilyenkor tudnunk illetve tudatosítanunk kell, hogy a hízelgőbb kép is a tükör történetéről mesél, belőle fakad! A tükör tehát képes lehet arra, hogy szebbnek lásson, illetve láttasson minket, de ez az ő érdeme! A szépség tehát nem csak a szemlélőből ered, ahogy a mondás tartja, hanem a tükréből is, hiszen a tükör is szemlél, nem csak mi szemléljük őt, illetve nem csak mi szemléljük magunkat a tükör által.

Tudnunk kell azt is, hogy nincs két egyforma történetű tükör! Mindegyiknek/mindenkinek mást mond ugyanaz a személy, ugyanaz a képesség. Ha szépnek látnak minket, akkor annak az az oka, hogy a tükörnek is szüksége van arra, hogy szépnek lásson bennünk valamit. Köszönjük meg neki és menjünk tovább!

Ha valaki szeret, vagy adott esetben utál, akkor biztosra veheted, hogy ez azt jelenti, valamiféle „dolga van veled”, üzenetet hordoz a számodra. Ha közömbös, minden bizonnyal nincs dolga veled, de ettől te még szeretheted, neked ettől még lehet valami miatt fontos a másik. Ez persze fordítva is igaz. Ha az egyik fél közömbös, akkor a nem közömbös fél számára fontos, hogy megkapjon egy üzenetet. Az oda-vissza működő kölcsönös kapcsolatok esetében azonban mindkét fél hordoz üzenetet a másik számára függetlenül attól, hogy ki milyen minőségűnek éli meg az adott kapcsolatot.

Befejezésül még egy fontos gondolatot engedj meg nekem kedves olvasó. A tükör-effektus kapcsán talán a leglényegesebb mindenen túl az, hogy tudjuk, illetve tudatosan éljük meg a tükröződéseket! Ha adott esetben torz tükörképet kapunk, akkor legyünk tisztában azzal, hogy ez teljesen normális, éppolyan normális, mint egy kísértetkastélyban. Ha vidámparkban vagyunk, nem csodálkozunk azon, ha vastagabbnak vagy vékonyabbnak mutat minket a tükör, mert elvárjuk, hogy ezt tegye. És azért nem csodálkozunk ezen, azért tudjuk elfogadni, sőt várni, mert elmondták nekünk, hogy ez a normális. Úgyhogy mi is, emberi tükrök, legyünk tisztában egymás ilyen jellegű torzító képességével, és ha lehet, ne vegyünk mindent készpénznek, de nézzük meg magunkat minél több tükrön keresztül, mert a sok kép között végül is képes kialakulni egy számunkra használható, reális kép önmagunkról. S ha már a vidámparkot hoztam fel példának, legyen a vidámság az alapvető hozzáállásunk mindehhez. Lássuk egymást úgy, mint az elvarázsolt kastély tükreit, és kommunikációnkat fogjuk fel úgy, mint egy vidám és vicces kalandot a tükör-labirintusban, amin boldog izgatottsággal és mosolyogva is végigszaladhatunk élvezve minden zsákutcát és még azt a kicsi szorongást is, hogy nem találunk ki.