Tegyem? Ne tegyem?

Döntések-döntések... Elgondolkodtál már valaha ezen a szón: dönt-és? Dönt...mintha eldöntenének egy irányba...és lelki szemeim előtt - mivel vizuális típus vagyok - már meg is jelent egy játék, a keljfeljancsi, amelyet a világ gyermekkeze megbillent és az jobbra-balra dől, ing, akár egy inga...igen vagy nem? De hagyjuk is elszállni ezt a képet és inkább gondolkodjunk... vajon mi tartja vissza az embert, hogy meghozza a döntéseit? A válasz, azt hiszem, a félelem. Mi más is állhatna a döntésképtelenség hátterében, mint ez a nyúlós, ragadós érzés, ami időnként egész világunkat beborítja és cselekvőképtelenné tesz minket? DE mitől is félünk? Valószínűleg a döntéseink következményeitől - legyenek azok akár jók vagy rosszak. Mert mi van, ha a következmények rosszak lesznek? Nos, akkor hibáknak bélyegezzük őket, s ha maximalisták vagyunk, ez a (hibáktól való) félelem görcsössé tehet minket, sőt, akár teljesen le is béníthat. De mi van, ha a következmények jók lesznek? Nos, akkor is megtámadhat bennünket az az érzés, hogy esetleg nem az akartuk, amit kaptunk. Azért ez is elég ijesztő gondolat...hisz az ember szereti azzal áltatni magát, hogy pontosan tudja mit akar, de ha szembesülni kell azzal, hogy megkapta, amit akart és mégsem boldog, az elég lehangoló... elvész a biztonság, a magabiztosság, az önmagunkba vetett hit...hát igen, ez is önismeret dolga...meg kell tanulnunk saját magunkat is megfigyelni - anélkül nem megy. A kételyek és a bizonytalanság csak akkor férkőzhetnek közel hozzánk, ha elhitetjük magunkkal, hogy nem is ismerjük igazán magunkat és a világ reakcióit. De tényleg nem ismerjük? Kell-e ismernünk minden apró lehetőséget, a világ térképének minden kis utcáját? Tényleg ennyire fontos ez? Nem elég "csak" megbízni magunkban, a képességeinkben és abban, hogy bármit is reagál a világ, mi megoldjuk? Miért kellenek az A, B, C forgatókönyvek? Nem fárasztó mindenre gondolni és minden lehetőséget 20.000 lépésig végigvinni? Hol van itt a biztonság? Ez önámítás...nem lehet mindent előre kikalkulálni, még a sakkban sem... ott is nagyívű stratégiák vannak csak és még ott is okozhat meglepést egy partner..., pedig ott viszonylag leegyszerzűsített a dolog... adott számú bábu, adott nagyságú játéktér, adott lépéslehetőségek... a világ viszont nem ilyen egyszerű. Persze a világban is uralkodnak szabályok, ott is vannak játékosok, akiknek vannak többé-kevésbé kiszámítható viselkedésmintái, de a mélybe nem mindig látunk bele és nem is feltétlenül kell. Erről szól a bizalom: olyan cselekvőképességet ad nekünk, amely mellett akkor is aktívak lehetünk, ha nem ismerünk minden eshetőséget. És ez nagyon fontos! Ha ez megvan, nincsenek leterhelt idegpályák, stressz, aggodalom vagy szorongás és talán még a plusz magnézium sem kell, amivel a lelki instabilitásunkat próbáljuk meg fizikai síkon helyrehozni.

A tipikus félelmek attól, hogy a meghozott döntések nem abba az irányba visznek bennünket, amerre igazán tartani szeretnénk, semmi másból nem állnak tehát mint abból, hogy nem bízunk eléggé önmagunkban. Ebből az önbizalomhiányból fakad az is, hogy a félelmeink másik ága arról szól, hogy mit fognak szólni, ha meghozzuk ezt vagy azt a döntést... mert persze visszaigazolást várunk, sőt, megerősítést - hogy más mondja meg nekünk, hogy jól döntöttünk, mert magunknak ezt nem hisszük el - egyszerűen nem bízunk benne. Értem én, hogy sok a múltbéli tévedés, és hogy jobb híján ezekbe kapaszkodunk, de vannak pontok, ahol ezeket egyszerűen el kell engedni éppen úgy, mint ahogy a kisgyerek tanulja meg elengedni a labdát vagy a kanalat vagy a hajunkat. :) Ez is tanulás! És iszonyú nehéz! A szülők már csak tudják. ;)

Szóval itt vagyunk ... és minden nap döntünk... és? És akkor mi van? Azt hiszem már a szóban is ott a megoldás: DÖNTÉS, az ember DÖNT, ÉS akkor mi van? Ez lesz és kész. Ha kiderül, hogy rossz utat választottunk, akkor újra döntünk, veszünk egy másik irányt/elkanyarodunk és megyünk tovább. Persze ott vannak a következmények, de ezek valójában segítségek, útjelzőtáblák, amelyek kijelölik, hogy merre tanácsos illetve merre nem tanácsos menni. És a hibák néha kifejezetten hasznosak. Nem kerülőutak, hanem lehetőségek a mélyebb megismerésre. Vegyünk csak egy szimpla példát... ha elszúrunk valamit, van egy belső késztetésünk arra - persze, lehet, hogy ez is tanult viselkedés - hogy lelassítsunk és tüzetesebben megnézzük hol is szúrtuk el. Ekkor új nézőpontokat találhatunk, új információkat nyerhetünk ki a helyzetből, sőt megismerhetjük az adott dolog működésének rendszerét pusztán amiatt, hogy jobban FIGYELÜNK - mert el akarjuk kerülni az újabb hibát. És akkor hopp! Ott a megoldás! Végre látjuk hol van a hiba! Nekiugrunk újra és sikerül - máris bölcsebbek vagyunk. Olyannyira bölcsek, hogy a többi potenciális hibát vagy rossz irányt is elkerülhetjük, mivel az új információk birtokában jobban megismertük a RENDszert. De mondok még jobbat: van, hogy az, aki sosem hibázik és emiatt sosem kényszerült a dolgok mélyebb megismerésére kevésbé lesz azon a területen jártas, mint mi, akik elsőre vagy másodikra elhibáztuk a dolgokat. Így megy ez.

És van itt még valami...valami nagyon fontos, ami irányt mutathat félelmeink leküzdésében.. egy idézet, amit egy tini korosztálynak szánt vígjátékban hallottam először: "A bátorság nem a félelem hiánya, sokkal inkább egy döntés, hogy a félelemnél van, ami fontosabb."

Persze ez kicsit paradoxonnak tűnik tudom, hogy a döntéstől való félelmünket épp egy döntés hozza meg, miszerint van a félelemnél fontosabb. De ez bizony így van. Bátornak kell lennünk. És először mindig csak egy döntést kell meghozni. Minden döntés előtt egyet: hogy bátrak leszünk, mert a félelemnél biztos hogy van, ami fontosabb, például az a dolog, amiről épp döntenünk kell. Ezt kell figyelembe venni! Mindig az az elsődleges prioritás, amiről épp dönteni szeretnénk, mert amiről dönthetünk, az mindig fontos téma. Ott és akkor fontos - legyen az akár apróság vagy jelentőségteljes dolog! És ez a dolog mindig fontosabb kell hogy legyen, mint a félelem, ami visszatart minket! A választás felemelő érzés! A lehetőség erő! Igazi hatalom az életünk felett, amitől nem félnünk kell, hanem örvendenünk kell neki! És azt hiszem mindenki biztos lehet benne, hogy ha lehetőséget kapott a választásra, akkor ahhoz is kapott erőt, hogy a döntését meghozhassa - akár így, akár úgy. És azt sem árt tudni, hogy igazából bárhogy is döntünk, abból a legjobbat tudjuk kihozni, mert erre meg képességet kaptunk! Mindenki! Csak arra kell vigyáznunk, hogy ne korlátozzuk magunkat azzal, hogy nem hiszünk ebben a képességünkben, mert akkor valóban önmagunk ellenségévé válhatunk.