Mennykeresés, boldogságkeresés

Az emberek boldogok akarnak lenni, ez a céljuk, ezt akarják választani, de mégis… képtelenek elérni és pont azért, mert elérni akarják és nem benne lenni! Csak egy döntést kell meghozni reggel… ma csak azért is boldog leszek! Bármi történik, nevetni fogok rajta és keresni fogom mitől leszek boldogabb! Arra irányítom a figyelmem és azt fogom látni, azt fogom „vonzani”. És ez a döntés sokkal, de sokkal fontosabb, mint hinnénk!

Azt kell megértenünk, hogy a boldogság valójában nem cél, hanem eszköz! Eszköz, mert megmutatja, merre haladjunk, merre tartsunk ahhoz, hogy fenntartsuk magát a boldogság állapotát! A boldogság a kulcs ahhoz, hogy önmagát fenntartsa! Paradoxon…talán...de gondoljunk bele… Ha a boldogság mellett döntünk, akkor épp abban a pillanatban is képesek vagyunk a mennyben bandukolni, csak mert épp úgy döntöttünk, hogy hipp-hopp most ott leszünk. Nem felé tartunk, hanem benne élünk! Épp akkor! Erre utalnak keleten azzal, hogy az út a fontos, nem a cél! Nem célként kell belőni, hanem útként és akkor az út lesz maga a cél! DE ha belegondolunk, ez nagyon logikus nem? Hisz nem akkor boldog igazán az ember, ha úgy érzi, hogy tart valahová? Nem akkor repked, amikor épp valakivel egy közös tervet próbál megvalósítani vagy csak úgy – magának, magától elkezd csinálni valamit, ami számára fontos? A kapcsolatok nem akkor kezdenek elsorvadni, mikor már nincsenek közös UTAK közös „célok” de legalább közös beszédtémák, kapcsolódások?! Nem azért vagyunk tán, hogy egymás útját segítsük? Útitársak vagyunk nem céltársak…még a nevében is benne van a különbség. Élet-társakat kapunk az Élet-úthoz, de nem az Élet-célhoz, mert Élet-cél nincs, az egyenlő az Út-tal… De kérdezz csak meg valakit… mit mond, mi az életcélja…gyereket akar vagy orvos akar lenni pl. Mondd meg, kedves olvasó, ezek valójában nem utak? A gyermek nevelése nem egy valami, amit elérsz. Nem egy felnőttet akarsz, hanem végigkísérni egy életet… tapasztalatoddal, bölcsességeddel segíteni egy új életet az útján…hm? Ha orvos akarsz lenni, akkor tulajdonképpen nem egy életutat választasz? Egy életpályát? Utakat választunk nem célokat! És akkor vagyunk boldogok, ha épp jó ÚTON vagyunk. A saját utunkon úgymond… Élet-célt keresni olyan, mintha a 7-es utat keresnénk, miközben a 7-es úton autózunk. Mert mi valójában nem a 7-es utat keressük, hanem azt, amit a 7-es út által elérünk. Az pedig valami olyasmi, mint az utazás élménye… az út megtétele nélkül nem ismerhetjük meg! Ha odateleportálnánk magunkat egy képzeletbeli célnak tartott dologhoz, akkor teljesen megzavarodnánk, mert éppúgy a 7-es út egy szakaszán találnánk magunkat, de az utazás élménye elmaradna s éppúgy úti cél nélkül maradnánk! Mert ugyan az út „másik végén” lennénk, de fogalmunk nem lenne miért akartunk odamenni… A vonzódásaink és a szívünk mondja meg, hogy ezen az autóúton kikkel, hogyan és mit nézünk meg és tulajdonképpen ez az, amiért útnak indulunk…ezek a megtapasztalások és ennek vágyai indítottak minket el az úton ezen a „tanulóbolygón”! S mikor véget ér a földi utazásunk, utólag számot vetünk milyen is volt ez a félig tervezett, félig spontán valami. Utólag…értjük meg! Mert mindent igazából utólag értünk meg!

Úgyhogy az érzést kell követni. A felszabadult és boldog érzés állapotát. Az az iránytűnk és az a kulcsunk ahhoz, hogy a menny és a pokol között szabadon döntést hozzunk, mert ha a boldogságot választjuk, és eleve boldogok vagyunk – mert ezt az irányt követtük és ezt is akarjuk követni, akkor nem félünk attól, hogy ezt valaki elveheti tőlünk vagy elveszítjük… hiszen… mi követjük azt… ez nem olyan valami, ami elvehető. Maximum a hitet lehet „elvenni” valakitől, hogy megtalálja. De hát nem lehet megtalálni, mert ott lebeg… csak azt lehet megtalálni, amit elveszítünk. Ha nem látjuk mi tesz boldoggá minket, soha nem is voltunk boldogok és akkor nincs mit elveszítsünk. Ha meg látjuk, akkor az számunkra a fény, amit követünk… s ezt a fényt nem lehet elvenni. Persze van, hogy megyünk az úton és egyszer csak a fény, amit követtünk délibábnak tűnik, de egy idő után mindig megtaláljuk azt a forrást újra, ami felé boldogan tarthatunk… Fontos tudni, hogy nem veszíthetünk el valamit, amit iránytűként használunk, mert ez nem egy zsebiránytű, hanem olyasfajta iránytű, mint a Nap vagy a csillagok… azok pedig változatlanok… körülöttünk vannak, ahogy a boldogság is…

Ha mégis úgy érzed, hogy elveszítettél valamit, ami örömforrás volt, akkor persze bánatos vagy… de tudd, lehet, hogy pusztán annyi történt, hogy egy délibábot követtél…mégis közben…boldog voltál… most is lehetsz az, csak a Nap felé kell fordulnod. A boldogtalanság érzeted egyébként is azért van, mert örökérvényű veszteségnek fogod fel a veszteséged. Pedig valószínű, hogy már nem igazán adott volna neked tovább örömöt, hiszen csak délibáb volt csak nem biztos, hogy beláttad. Ilyenkor tovább kell menni és figyelni mi az az új valami, ami MOST tesz boldoggá… nem a múltban, hanem most. Csak nem kell félni magadnak se bevallani. Ehhez persze kell az önismeret és az éberség, na meg a magunkkal és másokkal szembeni őszinteség!

Tudnunk kell azt is, hogy ha sikerül jól éreznünk magunkat minden élethelyzetünkben s úgy általában a bőrünkben, akkor bármilyen „legmagasabb célt” elérhetünk! Mert EZ az érzés visz minket el oda, ahova menni szeretnénk!

A világ egyébként is a boldogság bűvöletében él. A boldog embereket szereti a többi ember is és a boldog embereket támogatja. Ha eleve boldog vagy, több boldog élmény is ér el. Figyeld csak meg! Ez semmi más, csak egy egyszerű „népi megfigyelés.” Józan „paraszti” logika.

Úgyhogy ha innen nézed, akkor az az igazság, hogy elkerülhetetlenül rájössz arra, hogy tulajdonképpen muszáj már most boldognak lenned minden célodtól függetlenül. : )