Légy elég bátor ahhoz, hogy tudatosan gyermeki legyél! :)

Bogi barátnőm "bogizmus"-a után szabadon én is alkottam egyfajta "norizmus"-t. :)))) Na persze ez nem igazi tan vagy irányzat, inkább csak egyfajta Nóri féle felfogás. :)

A norizmus-hoz pedig hozzátartozik a gyermekség felmagasztalása is - egy kicsit. :)))

Próbáltál már úgy nézni egy fát vagy egy szöget, mint egy gyermek? Emlékszel még milyen egy gyermek szemében meglátni a rácsodálkozást? Mintha minden egy csoda lenne és minden csoda csakis érte lenne! Fantasztikus látni azt a csillogást a gyermekek tekintetében. Kicsit olyan ez, mint az elragadtatás. Felszabadultság, a felfedezés öröme, a színtiszta vidámság és az IGAZI öröm tükröződik ilyenkor a pillantásukban - magával ragadva az őt néző felnőtteket is "Alice csodaországába". Miért ne lehetnénk mi is ilyenek? Hová tűnt az örömtűz a szemünkből? Persze felnőttként is parázslik és ég bennünk a tűz, de azt inkább szenvedélynek hívjuk és abban van némi perzselő és türelmetlen jelleg is, ami nem mindig vezet jóra. Amiről viszont én beszélek abban van egy jó adag ártatlanság is.... hogy ez a felnőttekből már kiveszett? Nos...talán igen... de mi van akkor, ha mégsem? Mi van, ha valójában nem vesztettük el csak elfelejtettük hova tettük? :)) És mi van, ha valaki megtalálja bennünk és rámutat? Egy gyermek vagy egy olyan felnőtt, aki újra megtalálta magában ezt a fajta rajongást? Miért ne lehetne? Hogy hinni kell benne? Nem, azt hiszem, hogy ez akkor is megtörténhet, ha nem hiszünk benne. Elég az is, hogy nyitottak vagyunk erre az érzésre és engedjük, hogy újra a közelünkbe férkőzzön minden elvárással szemben. Ne hagyjuk, hogy a felnőtt skatulyák elvegyék tőlünk a létezés ezen egyszerű örömét! Nem csak az ételeket vagy az italokat lehet élvezni felnőttként! Bármit élvezhetünk! Még egy fa látványát is! Tudod, kedves olvasóm, én fura egy szerzet vagyok, gyermekként túl felnőttes voltam, felnőttként pedig időnként túl gyermekes vagyok. Manapság felszabadultabban tudok élni, mint ahogy gyermekként éltem. Már 7 évesen nagyívű terveim voltak és konkrét ötleteim arra, hogyan váltsam meg a világot - ám az életem máshogy alakult, mint ahogy gondoltam és felnőttként kénytelen voltam rádöbbeni, hogy a boldogság azoknak elérhető, akik hagyják, hogy időnként elsodorja őket az ár. Nem csak a felelősség létezik és néha igenis jogunk van úgy dönteni, hogy újra gyermekek legyünk. A többiekkel pedig nem szabad foglalkozni. Nem hagyhatjuk, hogy csak mások elvárásai számítsanak! Aki pedig nem látja meg a gyermekes dolgokban a felnőttes dolgokat, az szerintem nem elég felnőtt ahhoz, hogy bárkit is kritizálhasson.

Szóval kalandra fel fiatalok és fiatalos "öregek"! Élvezzük újra az életet, akár a gyerekek! Még egy idős, ráncos bácsi is új életre kel, ha a pajkos gyermek-mosoly újra megjelenik a szemében! Még egy bigott múzeum-ellenes ember is képes rácsodálkozni a formákra, ha egy olyan emberrel megy el megnézni, aki képes átadni a rajongását pusztán azzal, hogy elmondja, hogy ő hogyan lát! 

Lássunk egymás rajongó tekintetével!

Nézzétek meg emberek a fényeket és az árnyékokat, nézzetek fel az oromzatokra és vegyétek észre a kősárkányt a kapualjban! Hajrá! :)