Én olyan vagyok, mint Te!

Kedves ismerős és ismeretlen!

Kedves ismerős-ismeretlen!

 

(Mindazoknak írom e sorokat, akik nap mint nap velem utaznak és szomorúak, fásultak, néha kétségbeesettek… Akiknek szükségük van vagy lenne egy jó szóra, egy mosolyra, amit nem mindig kapnak meg, amit én sem mindig tudok megadni… de most, ezzel kicsit… kompenzálnék. ;o) )

 

Drága útitárs!

Bocsásd meg, de nem tudlak (mindig) felemelni. Nem tudlak (mindig) megnevettetni. De szeretném! Úgy szeretném, ha legalább néha... menne. Ülök a villamoson, ülök a buszon, ülök a metrón és hidd el, kérlek, hidd el, hogy teljes szívemből együttérzek Veled... még ha nem is mindig látod… mert tudod, én is olyan vagyok, mint Te! Nekem is van hitelem, nehézségeim, anyagiak és érzelmiek… Én olyan vagyok, mint Te. Adminisztrációs munkát végzek a nap nyolc vagy tizenkét órájában, ha kell. Mosok, főzök, takarítok (s ahogy sokaknak, egyik sem feltétlen mindig a kedvencem). Szóval éppúgy élek, mint Te… Sportolok – abbahagyom. Tanulok - nem használom. Frusztrálódóm szinte minden nap – valamiért, amit talán csak magamnak gyártottam, ami talán nincs is ott, csak a fejemben él… Én olyan vagyok, mint TE. Néha konkrétan én is a megélhetésért küzdök és éjjelente, hajnalban vagy épp a metrón írom e sorokat - jegyzetfüzetbe, kölcsönkért tollal. S mindezt miért? Hát csak azért, hogy néha, talán csak néha… kicsit jobban önmagam legyek! Biztos tudod, hogy mire gondolok… Minden nap igyekszem tudatosítani a gondolataim és érzéseim és tálcán kínálom fel mindezeket Neked. Most épp így!

Mindazon félelmeket, vágyakat, amiket érzel, én is érzem vagy éreztem! Hidd el, együttérzek Veled! Lehet, hogy van, mikor nincs erőm ezt kimutatni. Lehet, hogy van, hogy Te is csak selyemgubónak látsz vagy még rosszabbnak. Lehet, hogy időnként magam is fáradt vagyok ahhoz, hogy kihúzzam magam a saját nehézségeimből és lehet, hogy ez időnként látszik is rajtam. Sőt, bizonyosan így van! DE mindennek ellenére vagy talán pont ezért… látlak Téged és együttérzek Veled! Talán ez nem számít, de talán igen. 

Megoszthatom Veled a félelmeim, sőt, még a titkos vágyaim is egy jobb életre, talán megoszthatom lelkem legmélyét is, és talán, mindez a tükör segít Neked, hogy megoldd a Te feladatod...

Megosztom hát ezért, s megosztom azért is, mert különös, mély késztetést érzek rá, valamiféle hívást. Talán a sorsom hív ilyenkor és bátorságra int engem is, akárcsak Téged! Talán az élet anyja-atyja tudja, hogy valakinek a semmiből le kell írnia azt, hogy néha hogyan szenved, hogyan és mikor boldog, egyáltalán hogy hogyan él… hogy a másik tudja, hogy nincs egyedül! Soha! Semmikor! Sehol! Mert ott van Vele mindig valaki más…aki olyan, mint Ő. Lehet, hogy a metrón, lehet, hogy a buszon vagy épp a villamoson – s pont épp Mellette ül, és Vele vagy Mellette szenved!

Nézz körül Utazó és ismerd fel magad  - magad körül!
Tudod…én olyan vagyok, mint Te. Ha meglátsz és felismersz, önmagadat látod meg és ismered fel! Hát láss meg és szeress, hogy felismerd, bennem is, ahogy minden idegenben és ismerősben: Magadat is szereted! Mert ha engem szeretsz, Magadat is szereted… hiszen én olyan vagyok, mint TE!

 

 

Mindezeket átolvasva talán megérted, hogy miért hívlak én is fel most arra, kedves ismerős-ismeretlen Utazó - hogy segíts Te is embertársadon.

Mert fontos néha csak egy szemvillanásnyi mosoly is és „összekacsintás” annak,

aki Melletted Ül!

Kérlek, segíts magadon és a Társadon!

Segíts azzal, hogy meglátod, nem vagy egyedül és hogy ott van ő is!

Segíts, hogy segíthess. Szeress, hogy szerethess.

Láss, hogy láthass - még többet, még jobbat, még szebbet!

 

Mert van a világban sok szépség!

Ne feledjük el! Ha a legsötétebb gondolatok is kergetőznek a fejünkben – akár ott a villamoson is…

Tudjuk, és érezzük is át, hogy van még remény és van még szépség!

Mert csak körül kell néznünk és figyelnünk Másra is… hogy meghalljuk egy gyermek kacaját vagy kedves hangú dalát, hogy meglássunk a gyengéd pillantást vagy érintést, amit a remény ad az embereknek, akik még érzik egymás között, hogy ott a kötelék. Mert ott van az igazi Öröm is körülöttünk, nem csak az igazi Bánat.

Legyen rá szemünk és szívünk is lesz rá!

 

S nem árt, ha tudjuk, hogy a gödör mélyén mindig találunk egy trambulint, ami újra feldob minket a páholyba. :o) Ahonnan… még szebb a kilátás! :o)

 

De erről…később még…írok. ;o)