Anyaság alias villanásnyi örömök, kimerültség, végtelen mérlegelés, egyensúly-keresés :)

Kedves (első gyermekes) Anyuka, aki e sorokat olvasod!

Megtaláltál. :) Engem, a másik anyát! A társat, aki melletted küzd ugyanazzal, amivel Te!

Együttérzek! Hidd el! Minden rezdülésedben! Akkor is, ha fáradt vagy, ha nem látsz ki a házimunkából és esélytelennek tartod azt, hogy valaha beérd magad a mosásban. Együttérzek, amikor hisztizik a gyereked, mialatt Te titkon arról álmodozol, hogy végre veszel nyugodtan egy fürdőt, megiszol egy csésze kávét..ahh... vagy csak simán elolvasol egyvégtében egy cikket a nélkül, hogy radar-füleid máris kiszúrnának egy újabb feladatot a gyerek körül vagy csak úgy általában. :) Együttérzek, mikor bizonyos ne nevezzük nevén milyen nemzetiségű kínzásformákhoz bírod hasonlítani a nonsztop kialvatlanságot, mikor megorrolsz valakire, mert azt meri mondani, hogy te fáradt vagy. Mert megértem, hogy hogyan lehetséges, hogy egyszerűen nem fér a fejedbe, hogy egyesek nem bírják felfogni, hogy nem véletlenül hívod a kimerültséget kimerültségnek, mert a fáradtság arra az állapotra, amiben vagy, egyszerűen nem szó. :)

Együttérzek, mikor látom a szemedben, hogy Te most legszívesebben csak lefeküdnél és aludnál a végtelenségig, akár némi orvosi kóma árán is. :) Együttérzek, mikor látom, hogy senki más nem érez veled együtt, mert nem éli át azt, amit Te. Hisz senki se éli át azt, amit Te. Én tudom. Ez ilyen. És ilyen is marad. Mert ez a Te életed, a Te küzdelmed, a Te gyermeked és a Te anyaságod annak minden édes és keserű pillanatával, minden sósságával és savanyúságával. Egyszeri és megismételhetetlen, mert EZ most ILYEN. 

Kedves Anyuka (bocs, ha esetleg kiráz a hideg a kifejezéstől, vagy ha szimplán tök szokatlan. :) ) ! 

Tudom, hogy harcolsz! Harcolsz magaddal, a világgal, a családdal a nevelési elvek kapcsán és annyi más kapcsán, ami elvileg kompatibilis mindenkivel - jujj..mindjárt elnevetem magam...mert ilyen nincs. :) Ugye tudod? Ugye már tisztán látod? Olyan nincs, hogy mindenkinek jó, hogy mindent jól csinálsz...hogy tetszik az anyukádnak, az anyósodnak, a párodnak vagy a férjednek, a sógorodnak vagy sógornődnek, a vadidegen ismeretlennek a boltban... ilyen egyszerűen nincs. Nincs olyan, hogy minden flottul megy és minden tökéletes. Persze, hogy nincs és tudom, hogy tudod. De azt is tudom, hogy nagy a kísértés, hogy ezt tökéletesen csináld, legalább ezt, ha mást nem is lehet...mert mégis csak egy élet a tét...gondolod...de ha vannak is hibák, azok okkal vannak és okkal van sok-sok év a nevelésre. Mindent, de mindent lehet csiszolni, újrarendezni, átgondolni, újraértékelni. Talán több idő, talán más minőségedben kell "játszanod" a szereped, de menni fog. Én tudom! Talán később könnyebb lesz a szereped is...mert az anyaság, mint szerep is..változó. Lesz rész, ami könnyebben megy majd, lesz, ami nem fog sosem igazán passzolni és ez egy társasájáték...sok múlik a szereplőkön...a gyermekeden és persze a környezeteden is! De a környezeted is… változhat... mert az anyaságban és a körülötte állókban is minden változik... Persze tudom én, nehéz szörfölni, nehéz józannak maradni, még az irányokat is nehéz belőni vagy épp megtartani, mert hát mindenki ÉRT ehhez, mindenki mindent LEGJOBBAN tud, mindenki máshogy csinálja és persze mindenki más KÓKLER :) Vagy mégsem? :)))) Persze...tudom, most sarkítok..de valljuk be, előjönnek ezek az érzetek, gondolatok, vagy irányunkból vagy irányunkba. :) EZ már csak ILYEN. :) El kell fogadni. Ha mást nem is, akkor ezt kénytelen elfogadni az ember. :) Mert talán a sok változó közül ez a leginkább változatlan. :) A gyermeket ma is neveli a nép... csak mááshogy. Most nem rászólnak a gyerekre, hanem rögtön tudják, hogy csináld jobban. Ma nem a gyereket oktatja ki a "szomszéd" (itt most nem a közvetlenül melletted lakóra gondolok), hanem a szülőt. Így legyen ám magabiztos az ember lánya! Holott ugye mindenhol ez a sarokkő - a magabiztosság és a gyengéd határozottság. :) Na persze! légy magabiztos, miközben az égadta világon mindenki arra törekszik, hogy elbizonytalanítson abban, hogy jól csinálod csak úgy, magadtól, pusztán azért, mert van benned némi anyai ösztön. (Egyáltalán elismeri még valóban az ilyesmit valaki? Vagy már csak a külső szakértőknek hiszünk?) Persze, légy gyengéd lehetőleg mindennel és mindenkivel, hiábavaló legyen minden stressz, amiben tartanak! Igenis függetlenítsd magadtól légy szíves azt a tűzokádó sárkányt, aki kitörni készül belőled - amúgy spontán módon - a különféle kioktató, de persze elvitathatatlanul segítő szándékú, kéretlen tanácsok hallattán. Ontják a cikkeket a magazinok, a blogok :) , a fórumok és a család mellett ott a védőnő, a gyerekorvos, a játszótéri anyuka hagy ne soroljam tovább.. és mindenkinek megvan a maga véleménye! S a millió információ közt ugyan hová tűnik az az ösztönös (?) magabiztosság, ami valaha megvolt – ha megvolt. Mert hát tapasztalatlanok vagyunk... mert hát... ez mégis csak az első... vagy ha nincs is félelem... kialakulhat... ha valami nem lesz olyan rózsaszínű, ahogy egykor valakitől hallottuk... márpedig... régebben nem volt divat arról beszélni, hogy nem minden rózsaszínű…  Ezért is üdvözlöm azokat az írókat, akik le merik írni, nem minden vattacukor-rózsaszínű és nem minden csillámos és habcsókos…

Aki benne van, vagy volt, tudja, hallotta, látta, hogy minden egyedi pl. ott a terhesség - mert ezt se eufemizáljuk, valakinek nem áldott, hanem igenis terhes az állapot, mert mondjuk annyit hány, hogy már-már kiszárad vagy lépten nyomon elájul stb. stb. Vagy épp ott van a szülés, az első hetek megélése... egyediek a személyiségek is, akikből a család áll... és mindenkinek meg kell oldania valahogy - végtére is úgy, ahogy Neki jó. Ám a ’status quo’ minden esetben feláll és ez a lényeg – s mindehhez persze nem árt tudni, hogy a sarokkövek ellenére, minden status quo tartalma és megszületése más! Ne várjunk kliséket. Tapasztalatok persze vannak, de adjuk meg az esélyt annak, hogy nem minden fér bele minden dobozba! A legtöbb, amit önmagunkért tehetünk az ez! És az, hogy megtanuljuk szűrni az információt! Ebben is! A mai világban sokat hallunk arról, hogy az internet információs szupersztrádát nyújt nekünk és csak ki kell nyúlni az információért és minden ott van és ez így is van…csakhogy… lássuk be…ahogy mindenféle ember és mindenféle tapasztalás van, úgy van mindenféle tanács is! Jól szűrni az információt pedig létszükséglet, s egyben hatalmas bravúr is! Nem könnyű ma anyának lenni, ahogy nem könnyű az anyák körüli családtagoknak, ismerősöknek sem segíteni őket az anyaságukban. Nem könnyű gyereknek sem lenni és pont az információdömping kapcsán nem is lesz ez könnyebb később sem. Ezért kell nekünk, szülőknek, anyáknak élen járnunk abban, hogy a saját lelki egyensúlyunk megtalálása érdekében kiszűrjük azt, amire szükségünk van és eldobjuk – igenis eldobjuk  - bátran, feltartott fővel azt, amire nincs szükségünk! Mert szabad ilyet!  Sőt!  Éljünk a választás lehetőségével! Nem megoldás, hogy ne olvassunk…úgyis fogunk, ha tanácstalannak, bizonytalannak érezzük magunkat, vagy ha felmerül valami előre nem látott, előre át nem gondolható probléma… úgyis megnézzük a fórumot, legfeljebb… az idő múlásával gyorsabban bezárjuk, ha nem találunk hasznos tanácsra… de megnézzük, mert meg kell.. mert a tudás hatalom! Még mindig! De csak az a tudás, amely nem húz le a mélybe, nem kelt bűntudatot, ami VALÓBAN magabiztossá tesz, és nem bizonytalanít el még jobban ezen az egyébként is nagyon kényes, érzelmes és érzékeny területen…

Szóval nincs más hátra, mint előre, keressük az egyensúlyt, álljunk a mérlegen középre. Lépjünk hátra, ha elragadnak az érzelmeink és nézzük meg, valóban középen álltunk-e meg a mérlegünkön, valóban egyensúlyban maradtunk-e… És ne aggódjunk, az örömök meg fognak találni akkor is, ha megpróbálunk objektívak lenni.. S ha a fáradtság elmúlik, mikor már nem pusztán a létfenntartás lesz a cél, akkor már nem csak sejteni fogjuk, hogy ennek vagy annak örülnénk, de teljes valónkban átjár majd minket az öröm…mert eljön... mikor már picit többet alszunk… és akkor majd meglátjuk, hogyan olvad el a szívünk, mikor a kicsinyünk látványára megolvadnak az idegen emberek tekintetei is, mikor megsimogat a kicsiny kéz vagy megpuszil egy ultranyálas száj… és akkor már nem csak homályosan zsibong majd a szívünk. Tudom, van az a szakasz, mikor még ahhoz is fáradtnak érezzük magunkat, hogy örüljünk.. tudom, van ilyen...és végtelennek tűnik... de NEM végtelen! Tudom, hogy az örömhöz is kell egy kis erő! :) DE lesz olyan, még akkor is, ha most messzinek is tűnik, mikor teljes lényünkből sugárzik majd az a valami, ami valóban minden megfelelési kényszerünkön túl ragyog… az a SZERETET, ami mindig és mindenen át hatóan OTT van, amit érzünk, amikor Hozzá KAPCSOLÓDUNK, a gyermekhez, akit a szívünkben hordtunk és hordunk!